hir_kep_eloadas

Erős természettudományos kapcsolat a Szegedi Tisza-parti Általános Iskolával

A Kémia Intézet és a Szegedi Tisza-parti Általános Iskola közötti együttműködés keretében munkatársaink változatos programok során erősítették a tanulók környezettudatos szemléletének fejlődését, a természettudományos tantárgyak tanulása iránti motivációját és a kémia tantárgy szeretetét.

Ebben a tanévben az SZTE Kémia Intézet által felajánlott együttműködés kereteiben többféle színtéren erősíthettük a Szegedi Tisza-parti Általános Iskola tanítványaink környezettudatos gondolkodását, szemléletének fejlődését, a természettudományos tantárgyak tanulása iránti motivációt, a kémia tantárgy megszerettetését.

2023. novemberében az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretein belül Dr. Sápi András, a SZTE Kémia Intézet Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék munkatársa több mint 100 alsós és 5. évfolyamos diáknak tartott előadást az iskolában. Témája természetesen a hulladékok, a hulladékgyűjtés, a hulladékcsökkentés volt. A gyerekek számára érdekes, innovatív előadás maximálisan összhangban volt az iskola szemléletével.

Később, a ,,Tudománnyal a fenntartható környezetért” versenyre hívtuk meg a Tisza-parti Iskola diákjait, melynek célja az volt, hogy a tanulók előre megadott témák közül dolgozzanak fel egy általuk kiválasztottat és azt 5-8 percben adják elő. A versenyben a fókusz az aktuális környezeti problémákra és azok megoldására irányult. Fontos volt, hogy a prezentációk ne csak feldolgozott irodalmat, hanem jövőbe mutató ötletet is tartalmazzanak. Az iskolából Szepes Zinka, 7.b osztályos tanuló vett részt a megmérettetésen. Témája ,,Teflonszármazékok és mikroműanyagok vizeinkben” volt, melynek előadásával II. helyen végzett. Külön élmény volt a tanulók számára, hogy a SZTE tanáraiból álló három tagú zsűri előtt kellett prezentálniuk munkájukat, majd az előadás után kérdéseket tettek fel nekik, amelyre legjobb tudásuk szerint válaszolniuk kellett. A Tisza-parti Általános Iskola mellett a kecskeméti Katona József Gimnázium és a jászberényi Lehel vezér Gimnázium kapott meghívást a versenyre.

Az év végéhez közeledve a 7. évfolyamos diákok a Kémiai Intézet laboratóriumában „kihelyezett” kémia órán vehettek részt Dr. Musza Katalin tudományos főmunkatárs és harmadéves biológia-kémia szakos hallgatók segítségével.

Nagy élményt jelentett a tanulók számára belépni a kémia kísérletek szentélyébe, egy modern jól felszertelt laboratóriumba, ahol a tanulói kísérletekhez szükséges eszközöket, anyagokat már előkészítették a munkához. Dr. Musza Katalin irányításával páros munkában dolgozhattak a tanulók, miközben megfigyeléseket, következtetéseket fogalmazhattak meg. Látványos, izgalmas kísérletekkel varázsolták el a diákokat, mint például a fekete kígyó vagy az elefántfogkrém kísérlet, megismerhették az eldobható pelenka folyadékmegkötő képességének kémiai hátterét, indikátorokkal képet festhettek, savas és lúgos oldatok színváltozását vizsgálhatták indikátorok segítségével.

A nap zárásaként megtekintették Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar tudós és később Karikó Katalin professzorasszony kutató szobáját, ahol a Nobel-díjasok munkásságáról kaptak információkat a diákok. Reméljük a természettudományokat népszerűsítő együttműködés más iskolákkal is folytatódik a következő tanévben.





Kövess minket




Friss Hírek

Dr. Kukovecz Ákos és Dr. Szenti Imre

A tudomány számára eddig ismeretlen csigafajokat fedeztek fel többek között a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak közreműködésével. A 99 millió éves őscsigafajokat Dr. Kukovecz Ákos, az SZTE TTIK Kémiai Intézetének vezetője és Dr. Szenti Imre, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék kutatója vizsgálta, nagyfelbontású mikroCT segítségével. Az egyedülálló berendezés lehetővé tette, hogy az elkészült 3D-s mikroCT modellel bizonyítsák, valóban egy új őscsigafajt sikerült azonosítaniuk. A felfedezésről a szegedi kutatókkal beszélgettünk.

Endrodi-Lendulet

Az MTA Lendület Program 2025. évi pályázatának egyik nyertese a szegedi kémikus, Endrődi Balázs, aki az Induló kategóriában alapíthat új kutatócsoportot.