Vírusok, biomolekulák és nanoanyagok eredeti állapotukban, atomi szinten? Ami eddig a kutatók számára csak álom volt, az ma már valóság a Szegedi Tudományegyetemen. Egy vadonatúj videóban mutatjuk be a nemrég érkezett csúcstechnológiát, amely egy teljesen új dimenziót nyit a hazai és nemzetközi tudományban.
Március elején indult az a HU-RIZONT támogatásban is részesülő kutatási projekt a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), amely jelentős mértékben hozzájárulhat az iparban keletkező szén-dioxid hasznosításához. Az SZTE kutatói a CO2 elektrolízisére használható, hosszú távon is stabilan működő gázdiffúziós elektródok létrehozásán dolgoznak.
A Szegedi Tudományegyetemen tartotta záróeseményét a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium (MENL) projektje, amely zöld, kislábnyomú energiatechnológiák fejlesztését, különösen a hidrogén és a szén-dioxid előállítása, tárolása és hasznosítása (CCS, CCU) technológiáit tűzte ki célul. A projekt sikerében jelentős szerepet játszottak a Szegedi Tudományegyetem IKIKK Greennovation Center kutatócsoportjai. A MENL keretében nyílt meg 2024-ben az SZTE Energetikai Innovációs Tesztállomása, amely ipari szemlélettel, megújuló energiaforrásból képes szintetikus üzemanyagot előállítani. A záróeseményen többek mellett Dr. Janáky Csaba, az SZTE IKIKK Anyag,- Környezet,- és Energiatudományi Kompetenciaközpont vezetője, MENL szakmai vezetője ismertette a projekt eredményeit.
Elkerülni, hogy az ipari létesítményekből a légkörbe kerüljön a szén-dioxid és közben a vegyipar számára hasznos alapanyagokat előállítani – ezt, a bolygónk jövője szempontjából kiemelten fontos és üzletileg is ígéretes célt tűzték ki maguk elé a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A projektben – amely elnyerte az SZTE innovációs díját is – a rendkívül drága és kis mennyiségben rendelkezésre álló irídium helyett sikerrel alkalmaztak kobalt-oxidot anód katalizátorként a CO2 elektrolízise során, most pedig már azon dolgoznak, hogy átmeneti fémekkel még hatékonyabbá tegyék az eljárást.
Dr. Sápi András vegyész, a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémia Tanszékének egyetemi docense 2025. november 17-én, az egyetem Innovációs Napján vehette át az SZTE Innovációs Díját kiemelt hasznosításért. Az elismerést a „katalitikus tégla” elnevezésű fejlesztéséért nyerte el, amely nemcsak tudományos sikert, hanem valódi ipari alkalmazást is hozott.
A tudomány számára eddig ismeretlen csigafajokat fedeztek fel többek között a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak közreműködésével. A 99 millió éves őscsigafajokat Dr. Kukovecz Ákos, az SZTE TTIK Kémiai Intézetének vezetője és Dr. Szenti Imre, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék kutatója vizsgálta, nagyfelbontású mikroCT segítségével. Az egyedülálló berendezés lehetővé tette, hogy az elkészült 3D-s mikroCT modellel bizonyítsák, valóban egy új őscsigafajt sikerült azonosítaniuk. A felfedezésről a szegedi kutatókkal beszélgettünk.
Az MTA Lendület Program 2025. évi pályázatának egyik nyertese a szegedi kémikus, Endrődi Balázs, aki az Induló kategóriában alapíthat új kutatócsoportot.
Az Akadémikusok Gyűlése 2025. május 7-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta Prof. Dr. Kónya Zoltán szegedi kémikust, aki az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Alkalmazott és Környezeti Kémiai tanszékének vezetője, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, a Magyar Innovációs Szövetség Dél-Alföldi Regionális Képviseletének igazgatója, és az SZTE Környezettudományi Doktori Iskolájának vezetője.
A film célja bemutatni az óbecsei (Szerbia) születésű Than Károly akadémikus, vegyész életét és munkásságát. Than Károly a magyar vegyészképzés megalapítója, a mai magyar kémia nyelvének megteremtője.
A 37. Kémia és Vegyipari Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) április 9-11 között került sor a Debreceni Egyetemen. A kétévente megrendezett eseményen az SZTE Kémiai Intézetének hallgatói nagyszerűen szerepeltek, hiszen 2 db első, 4 db második és 5 db harmadik díjat, továbbá 5 különdíjat nyertek el pályamunkáikkal.
Papp Dóra és Czakó Gábor (MTA-SZTE Lendület Elméleti Reakciódinamika Kutatócsoport, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék) nemzetközi együttműködés keretében egy dinamikai izotópeffektust azonosított a F− + CH3I/CD3I reakciók tanulmányozása során. Az elméleti-kísérleti munka rávilágított, hogy az új megfigyelés mögött egy érdekes kvantumjelenség áll, ami alagúthatás révén segíti a Walden-inverziót a H atomok esernyőmozgásán keresztül. Az eredményeket a rangos Nature Communications folyóirat közölte. A publikáció elérhető a következő linken: https://www.nature.com/articles/s41467-025-57086-0