Kémia BSc Záróvizsga
A tétel (a kötelező főtárgyak által lefedett anyag) (15 perc)
A szakdolgozat összefoglalása (8 érdemi dia) (15 perc)
A szakdolgozati jegy három jegy átlaga (témavezető és külső bíráló jegyei, illetve a bemutatóra kapott jegy)
A diploma jegye: (a kötelező kémiai kollokviumok átlaga + az A tétel jegye + a szakdolgozati jegy)/3
Vegyész MSc Záróvizsga
A tétel (a kötelező főtárgyak által lefedett anyag – 15 perc)
B tétel (kémiai intelligenciát mérő tételsor – a záróvizsga bizottság elnöke adja – 15 perc)
A hallgató mindkét részre ugyanolyan súlyú jegyet kap.
A hallgató diplomamunkáját a KTCS összevont ülésén mutatja be. A diplomamunka jegyét a
témavezető és a külső bíráló alakítja ki. Vita esetén a KTCS jelenlévő EMMI oktatói döntenek.
A diploma jegye: (a kötelező kollokviumok átlaga + az A tétel jegye + a B tétel jegye + a
diplomamunka jegye)/4

Az MTA Lendület Program 2025. évi pályázatának egyik nyertese a szegedi kémikus, Endrődi Balázs, aki az Induló kategóriában alapíthat új kutatócsoportot.
Ezüstérmet jelentő hetedik és kilencedik helyezést ért el az egy-egy kémikus, fizikus és biológus diákból álló két magyar csapat az EOES 2025. évi, április 26 - május 3. között, a horvát fővárosban megrendezett döntőjében.
