A záróvizsga:
A tétel
B tétel
A hallgató mindkét tételét húzza és mindkét feleletre ugyanolyan súlyú jegyet kap.
A hallgató a szakdolgozatát az érintett Tanszéken mutatja be.
A szakdolgozat érdemjegyét a témavezető által adott, a külső bíráló által adott, és a diplomamunka védésére adott jegyek (a záróvizsga-bizottság jelenlévő tagjai által indítványozott jegyet a jelenlévő EMMI oktatók egyetértésével a védés levezető elnöke adja) átlaga eredményezi.
Az oklevél átlag meghatározása:
(a kötelező kollokviumok átlaga + (az A tétel jegye + a B tétel jegye + a diplomamunka jegye)/3)/2.
A záróvizsga érdemjegye elégtelen, ha bármelyik komponens érdemjegye elégtelen.

Az MTA Lendület Program 2025. évi pályázatának egyik nyertese a szegedi kémikus, Endrődi Balázs, aki az Induló kategóriában alapíthat új kutatócsoportot.
Ezüstérmet jelentő hetedik és kilencedik helyezést ért el az egy-egy kémikus, fizikus és biológus diákból álló két magyar csapat az EOES 2025. évi, április 26 - május 3. között, a horvát fővárosban megrendezett döntőjében.
